Községek Magyarországon
fejlec

Hetes község

Adatok

Régió: Dél-Dunántúl
Megye: Somogy megye
Kistérség: Kaposvári kistérség
Lakosság: 1148 fő
Terület: 26.63 km2
Népsűrűség: 43,11 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 82

Fekvése

Hetes belterülete 163 ha, külterülete: 2500 ha.

Hetes Kaposvártól északnyugatra, 12 kilométerre fekszik. Közúti összeköttetése Kaposvár, Marcali és Somogysárd felé van. 1997-ben kezdték el Hetest Kaposmérővel összekötő 3,6 kilométeres út építését, a beruházás 70 millió forintba került. A megyeszékhely autóbusszal könnyen elérhető, óránként közlekednek a járatok. Hetes a Fonyód – Kaposvár és a Gyékényes – Kaposvár vasútvonalon, a kaposfüredi és a kaposmérői állomásoktól egyaránt 7 kilométerre van.

Kisebb dombok és lankás lejtők határolják a települést. Éghajlata kedvező, talaja termékeny. A 30-40 Aranykoronás szántók rendkívül jó minőségűek. A község vízválasztó vonalra esik, északon a Balaton, délen a Kapos irányába folynak a vizek, közülük legnagyobb a Hidasi-árok.

Története

Hetes elnevezése hét számnévből, illetve az azt felvevő 'hetes szolgáltató' nevéből ered. Lakói udvari szolgálatot teljesítettek, szabad gazdak voltak. A települést 1237-ben templomos helyként említi először Jakab somogyi főesperes. 1263-ban IV. Béla Herbord vitéznek adományozta. Az Országház előcsarnokában függő térkép már kettős karikával jelezte Hetest, 1490-ben mezőváros volt. A XV. században Mátyás Király fiának, Corvin Jánosnak adta, akkor kaphatott a falu vásárjogot is. A hódoltság alatt és utána is szünetelt a vásártartás, egészen 1847-ig. Az 1563. évi török kincstári adóív 40 hetesi házat említ. A pannonhalmi dézsmaváltság jegyzéke szerint 1660-ban Csobánc várához tartozott. A XVIII. században a Jankovich család birtokolta, tőlük vásárolta meg gróf Somssich Pongrác 1842-ben. A század elején 1100-an laktak a községben. 1944 végén a Kaposvár-Fonyód vasútállomástól keletre fekvő szomszédos községekben telepítették ki a falu lakóit.

1945-ben mintegy 1200 hold szántót osztottak ki a helybelieknek, és 186-an kaptak 800 négyszögöles házhelyet. Az első termelőszövetkezeti csoport 1952-ben alakult, a Vikár Béla Mgtsz 1959 decemberében jött létre. A község 1969-ben Csombárd, Hetes és Juta közös tanácsának székhelye lett. A rendszerváltás után alakult körjegyzőségből 1990-ben vált ki Juta.

Nevezetességei

Pogányvölgyi Víztározó (halastó)

Kaposvárról, a megye és az ország több pontjáról is egyre többen keresik fel Hetes horgászparadicsomát. A Pogányvölgyi- víztároló 25 hektáros tava 1961-ben épült, korábban a termelőszövetkezeté volt, most az 1975-ben alakult Vikár Béla Horgászegyesület tulajdona. Az egyesületnek 1656 felnőtt és 30 ifjúsági tagja van. Ők éjjel-nappal horgászhatnak; 70 mázsa ponty, az egytől a nyolcvan kilogrammosig terjedő harcsaállomány, a hatezer süllő, a 15 mázsa kárász, a harmincezer balin és a kétezer csuka ígér gazdag zsákmányt.

Somssich Imre Általános Iskola parkja

Szőlőhegy: Pál-hegy

Hírességei

Pete Lajos (1867. október 3. – Budapest, 1924. augusztus 2.) jogász, főszolgabíró, aki mint zenész, és főleg mint dalszerző lett neves.

Vikár Béla (1859. április 1. – Dunavecse, 1945. szeptember 22. ) etnográfus, műfordító. 1909-ben megjelent Kalevala- fordítása a magyar műfordítás – irodalom legjelentősebb alkotásai közé tartozik. 1890-ben gyorsírással jegyezte le a Somogy megye népköltése (Bp.1926). Fonográffelvételeit Bartók Béla jegyezte le.

Következő községek

Hetvehely | Hetyefő | Heves | Hevesaranyos | Hevesvezekény | Hévíz | Hévízgyörk | Hidas | Hidasnémeti | Hidegkút | Hidegség | Hídvégardó | Himesháza | Himod | Hirics | Hobol | Hodász | Hódmezővásárhely | Hőgyész | Hollád | Hollóháza | Hollókő | Homokbödöge | Homokkomárom | Homokmégy | Homokszentgyörgy | Homorúd | Homrogd | Hont | Horpács | Hort | Hortobágy | Horváthertelend | Horvátlövő | Horvátzsidány | Hosszúhetény | Hosszúpályi | Hosszúpereszteg | Hosszúvíz

További községek

Tótújfalu | Kurd | Balatonfenyves | Nagykorpád | Pásztori | Zákányfalu | Németkér | Gersekarát | Zomba | Kapospula | Csataszög | Sima | Gérce | Döbörhegy | Baté | Máriakálnok | Kálócfa | Levelek | Újszász | Pálmajor | Somogycsicsó | Felsőszölnök | Bakonyoszlop | Ganna | Rábacsécsény | Bogyoszló | Hidegkút | Kölesd | Szarvaskend | Csömödér | Alsószenterzsébet | Csobánka | Balatonszentgyörgy | Vámosújfalu | Nyalka | Orosztony | Kemenesszentpéter | Apátistvánfalva | Orosháza | Keszőhidegkút | Pusztaberki | Bazsi | Lovászi | Kisdobsza | Balatonmáriafürdő | Győrsövényház | Kistapolca | Semjénháza | Bodrogolaszi | Harc